Hatalmas különbségek vannak a vagyonőr és a biztonsági őr között, így most ebben az írásban az előbbi kategóriát vesszük górcső alá. A filmekben is jól látszik, hogy egyikük gyakran kerül tűzharcba, míg a másikuk békésen üldögél egész nap egy asztalnál.
Maradva a valóságnál nem mindegy, hogy melyik lesz a nekünk megfelelő. A vagyonőr állások a Nyíregyhazaallas.hu weblapon nagyon szépen leírják, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni.
Kritikus pontnak számít a jelentkezés során, hogy milyen állóképességgel és fizikummal rendelkezünk, mert ennek megfelelő pozíciót érdemes megcélozni. A segítség pedig érkezik, mert most szó lesz erről a területről részletesebben is, így érdemes velünk maradni.
Milyen területeken lehet elhelyezkedni?
Természetesen az első, ami beugrik, az a vagyonőr és az objektumőr szakma, ami nem kis felelősséggel jár. Ilyen munkakörben nem személyek biztonságáról kell gondoskodni, hanem az értékek védelme a cél, illetve az épület biztosítása.
Emellett azonban szóba jöhet a rendezvénybiztosítás is, ami viszont sokkal inkább az emberek biztonságát hivatott megteremteni, és a rendbontók elleni küzdelem is szerepet kaphat. Kapcsolódva a vagyonőri pozíciókhoz még az is előfordulhat, hogy a pénzszállításhoz van szükség új kolléga segítségére.
Az őrző-védő állások közé lehet sorolni a testőrséget is, ami jellemzően Hollywoodban gyakori munkakör, de azért kis hazánkban is előfordulhat a hírességeket és a politikusokat illetően, amikor különösen nagy jelentősége van a személyvédelemnek.
Hogyan lehet a miénk a munka?
Mindenképpen a megpályázott állásnak megfelelő releváns végzettség kell. Kritikus elem ezen a pályán a fizikai és a pszichológiai alkalmasság, ami egy vizsgálattal bizonyítható, ezt a munkáltató előírhatja feltételként. Ilyen munkakörben ugyanis a stressz folyamatosan velünk lehet, és az sem ritka, hogy valóban szükség van a fizikai erőnlétre.
A tanfolyamon megszerzett ismeretekre tehát szükség lehet, és fegyvertartáshoz is kell engedélyt kérnünk majd vagyonőrként.
Mindezek mellé pedig önéletrajzzal is készülhetünk a jelentkezéshez, ami minden emberi tulajdonságunkat és készségünket bemutathatja amellett, hogy a jellemünket is hűen ábrázolhatja.
A mindennapi munka szépségei
Aki szereti a kihívásokat, annak mindenképpen érdemes pályáznia ilyen pozícióra, de emellett készülni kell arra is, hogy gyakori a több műszakos munkarend. Sokat kell éjszaka dolgoznia egy vagyonőrnek, így aki szeret korán lefeküdni, annak ez a szakma nem ideális.
Ha már kihívások, akkor említsük meg azt is, hogy fel kell tudni ismerni a gyanús személyeket, és sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor kezelni kell a kialakuló konfliktusokat.
Aki erre a pályára készül, annak mindezzel tisztában kell lennie, de ha ezek után is ez az álommunka, akkor a nyiregyhazaallas.hu weboldalán érdemes kezdeni a keresést.
Ez a cikk Vagyonőrként igenis érdemes elhelyezkedni először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.